MAGÁNYÖLŐ

Ott hagytam egy darabot a szívemből

Míg kántáltam hogy idejöjj

Már bánom, már nem találom

Azt az érzést idebent a szívemben

Már rég mindenkit kitettem

Hát látod, mivé lett párod

Otthon ül csendben mindig a sötétben

És dúdolja hogy mi ketten

Mást látunk, más lesz a párunk

Na de lesz még pillanat a sötétben

Hogy könnycseppek közt te tétlen

Majd bánod, hogy más lett a párod

Óh szánom bánom barátom, nincsen többé magányom

Én elkotrom a parázsom, mi elégett, hadd szálljon

Szálljon messze, szálljon ránk, messze ezer tájon át

Nem kell többé senki már, a szívemen lakat vár

(Na még egyszer)

Ott hagytam neked én a lelkemet

Azt hittem, hogy ez lesz ami eltemet

De már bánom, más lett a párod

Mert én is szerettem, de kitettek

Én is voltam lent a hidegben

Már bánom, hogy voltam bátor

Mert te maradsz örökre idebent

De én benned nem, te hitetlen

Majd bánod, hogy más lett a párod

Engem is szúrtak hátba már direktbe

De én dúdoltam hogy mi lenne, ha várnál

És nem szurkálnál

De hogy hova visz az út, meglátjuk majd alakul

Óh már nem fáj, már nem fáj, kifakad az úr

Ismét ketté tör a szív, ismét mivé lett a szó

Mondd el miért volt jó, miért volt jó lángra lobbani

Olyan kár ez az éj, oly kár ez az élet

Hisz húz az idő, de én már nem félek

Mert még van erőm, mert még van erőm

És a szívem is úgy dalol, hogy

Szánom bánom barátom, nincsen többé magányom

Elkotrom a parázsom, mi elégett, hadd szálljon

Szálljon messze, szálljon rá, messze ezer tájon át

Nem kell többé senki már, a szívemen lakat vár

Óh szánom bánom barátom, nincsen többé magányom

Elkotrom a parázsom, mi elégett, hadd szálljon

Szálljon messze, szálljon ránk, messze ezer tájon át

Nem kell többé senki már, a szívemen lakat vár

Szálljon messze, szálljon ránk, messze ezer tájon át